Cikkek rólunk

The Boll Weevil Folk Blues Gang, Someday Baby - Kobuci Kert

2009. augusztus 11.

Basszuskulcs (katt!)

Nemes Nagy Péter ismertetője a Rockinform 141. számából

2009. július-augusztus

Dr. Valter & the Lawbreakers feloszlása után a Boll Weevil Folk Blues Gang lett az elsőszámú hazai akusztikus zenekar. Nevüket a gyapotfúró bogárról szóló tradicionális bluesból vették. A BWFBG műsorán a múlt század 20/30-as éveinek bluesai szólalnak meg eredeti nyelven, a bemutatkozó lemezükön is ezek hallhatók. A koncerteken a karizmatikus frontember elmeséli magyarul a számok tartalmát itt a lemez mellékletében írta le ezt. A vidám keleti parti ragtime-tól a népballadán és a gospelen át a delta bluesig a korszak többféle stílusa hallható. A zenészek előadása hiteles, érződik, hogy jól ismerik az adott kort és a műfajt. Az akusztikus blues kedvelőinek erősen javallott!

NNP

Zenék a szesztilalom idejéből – Boll Weevil Folk Blues Gang

2009. július 13.

Footer.hu (katt!)

Gramofon-blues az Elefántban

2008-11-03

Békés Megyei Online (www.beol.hu)

A minap egy nagyon hosszú nevű zenekar mutatkozott be a csabai Illésházi úti blueskocsmában. A fővárosi banda neve cirkán leírva ennyi: The Boll Weevil Folk Blues Gang. Róluk szól most a dal...

Nos, miután benyitottam a Blues Pub duplaajtaján, akár egy amerikai film kezdősnittjeit láttam. Szemem, mintegy handycam pásztázott, az akkor már kellemes zenei izzadtságban fürdőző, hömpölygő hallgatóság válla felett. Füstöt és egy kis levegőt vágva, valahogy eljutottam a pultig, no és ugye a pubok inkább brit eredetűek, azonban most egyértelműen amcsi feeling jött a színpad irányából.

A határnyitások, mert mondjuk

huszon éve még hallani sem lehetett ilyesfajta zenét, és a nyugatról beáramlott többszínű kultúrák jót tettek álmos kis hazánknak. Mivel ami szólt az Elefánt falai közt, az egyértelműen hamisíthatatlan tengerentúli, helyénvaló country-blues muzsika volt. S bár B. úr, a tulaj, érkezésemkor megjegyezte, hogy azt hitte, a keményebb bluesokat komálom jobban.

Gyapotfúrók az elefántban (még több kép) © Fotók: Such Tamás

Ami végül is igaz, de ami azér' él és rendesen lüktet a deszkákon, azt bármikor szívesen kagylózom. Illetve, mondjuk Balázs Pasó haverunkat előszeretettel kihagyom. Egyébként az említett telekgerendási lakodalmas sztár, ha szembejön velem a csabai főutcán, mindig elcsavarja a fejét. Ezt tőle

megtiszteltetésnek veszem

Azonban azon az estén a blueskocsma színpadán négy srác fűtötte számtalan, még a Sebőéknél is megannyibb hangszeren, az egyébként ünnepi napon lubickoló sokaságot. A motor, az úgynevezett dobrón (rezonátorgitár) játszó énekes: Ongjerth Dávid, akit rendesen alátámasztott Szabó „Csobán" Gergő, a bőgős.

Valamint az előadást kellőképpen megfűszerezte a másik két tag is: a hegedűs Bajovics Milán és Sain Mátyás, aki nemcsak herflizett, hanem alkalomadtán előhúzott valami nagyon régi és messzi hangszert a zenekari fegyvertárból. A folk, a blues, a gang és a The szavakkal még csak lehet valamit kezdeni, de mit jelent az, hogy Boll Weevil? Pusztán annyit csak, hogy

gyapotfúró bogár,

amely pedig, és ezt a csapat kiváló honlapjáról csórtam: a 1910-es években, a blues hazája, Mexico felől terjedő, a zsizsik családjához tartozó ormányos bogár. S ezek a bogeszok a fekete gyapotszedők megélhetési ellenségei voltak. A fonográffal egyidőben megszülető, és a masina által egyre népszerűbb műfaj muzsikusai számos alkalommal beleszőtték a dalaikba az apró sorstársakat.

Az Elefántban güriző

csapat még a nevére is vette, mi több, a banda grafikai szimbólumává vált ez a csip-csup gyapotevő kártevő. S miközben az akusztikus hangzást mindenféle, nem éppen mezeinek mondható zeneszerszámmal még jobban meg is küldték. (Mandolin, kazoo, derbuka, furulya, jug.)

És persze nyilván, az esti bulit még ízesebbé tette, a valahogy mindig spontán a színpad közelében sétafikáló, és teljesen véletlenül a zsebükben dudorodó hangszerüket maguknál hordozó két hazai herflis is. (Flóra Csaba, aki sajnos lemaradt a fotókról, s így utólag bocs; és Jankó Laci.) S mivel a söröző, ezen hipp-hopp prominensei nem hordanak maguknál egy teljes szájharmonika arzenált, így mindig ők adják meg a hangnemet az Elefánt aktuális bandáinak. Talán épp ez a receptje a csabai (csípős) virtusnak

Such Tamás

Gyapotfúró bogár blues

2007. július 27.

ABLUES.FREEBLOG.HU

Boll Weevil Folk Blues Gang - ötletes, kifejező név. A fiatal, nagyon tehetséges zenekar minden megmozdulásából sugárzik az igényesség, a blues zene mély ismerete, mérhetetlen szeretete. Az alábbiakban Ongjerth Dávidot, a zenekar énekes-gitárosát kérdeztem.

Pampalini: Kezdjük először a zenekar nevének magyarázatával. Honnét az ötlet, hogy a zenekart Boll Weevil Folk Blues Gang-nek hívjátok, hisz a Boll Weevil jelentése gyapotfúró bogár.

Ongjerth Dávid: A nevünk első hallásra szinte mindenkinek gondot okoz, de ha valaki otthon van a régi fekete zenében, a dolog igazából nem túl meglepő. Az említett bogár Mexikóból került át az államokba a századforduló környékén, és hatalmas buzgalommal kezdte el fölfalni a jórészt agrárproletárokból álló fekete népesség számára szinte kizárólagos megélhetési forrásul szolgáló gyapotot. Ezek után természetes, hogy gyakran feltűnik népdalaikban, az viszont meglepő, hogy a feketék sokkal inkább sorstársat, mint ellenséget láttak benne. Ahogy a bogarat megpróbálták kiirtani, őket is sokat bántották. A gyapotfúró máig kiirthatatlannak tűnik, a mindent kibírás, a legnagyobb nehézségek átvészelése pedig ebben a közegben az egyik legfontosabb erénynek számított. Egyébként több kevésbé ismert blues zenész használta a „boll weevil” valamilyen formáját művésznévként.

P.: Mikor alakult meg a zenekar és kik voltak az alapító tagok? Jelenleg kik alkotják a bandát?

O.D.: Pontos dátumot nem tudok mondani, mert az egész valahogy fokozatosan alakult ki. Először Bajovics Milánnal, a hegedűsünkkel kezdtünk el bluesokat játszani, Ennek talán már nyolc éve is megvan. Valamivel később csatlakozott hozzánk Sain Matyi herflin, de akkoriban még nem koncerteztünk. Ennyi viszonylag magas hangszer alá szerettünk volna bőgőt, hogy kiegészítse és összefogja a csapatot. Így került a képbe Szabó Gergő, aki már akkor aktívan koncertező népzenész volt, és könnyen beleszokott a bluesba is. Előtte egy darabig Orsós Attila játszott velünk bőgőn, ő cigány népzenével foglalkozott. Korábban énekelt nálunk Káldos János barátom is, akit azóta az időhiány nem engedett velünk játszani, de egy pár dalt még fölvettünk a segítségével.

P.: A zenéteket hallgatva, a koncerteken játszott dalok listáját áttekintve megállapítható, hogy tradicionális blues-okat játszatok a húszas-harmincas évekből. Mi alapján válasszátok ki ezeket a számokat, mennyire ragaszkodtok az eredeti változathoz?

O.D.: Szeretjük, hogy ez a zene akusztikusan szólal meg, ettől nagyon emberközelinek érezzük az eredeti dalokat. Ha dalt választunk, az első és legfontosabb szempont az, hogy nekünk tessen. Próbálunk arra is ügyelni, hogy a műsorunk minél változatosabb legyen, játszunk bluest, ragtime-ot, fekete balladákat, spirituálét, gospelt. A számokat általában szabadon kezeljük, ha újat tanulok, az eredetit sokszor hónapokkal azelőtt hallottam utoljára. Ilyen felállásban nagyon kevés régi felvétel maradt meg, úgyhogy ha akarnánk se másolhatnánk le a régi dolgokat. Ha hozok egy nótát, mindenki azt tesz hozzá, amit ő odavalónak érez. Ötleteket persze adhatunk egymásnak.

P.: Milyen a fogadtatása ennek a zenének, hisz nem a megszokott felállásban játszatok, a blues-tól picit idegen hangszereket is megszólaltattok (derbuka, furulya) és nem a sokak által játszott számok szerepelnek a repertoárotokban.

O.D.: Mindig nagyon fontosnak tartottuk, hogy a zenekar úgy szólaljon meg, ahogy egyik másik sem, hogy egyből felismerhető legyen az, ha a mi zenénk szólal meg. Ez érezhető a hangszerelésünkön és a repertoárunkon is. A nagy blues slágereket sok más zenekar játssza, sokan nagyon jól is csinálják, ezért nem láttam értelmét, hogy csináljak belőlük egy ezeregyedik feldolgozást is. A furulya egyébként, bár nem túl elterjedt, nem teljesen műfajidegen hangszer. Észak-Mississippiben és egyes keleti államokban nagy hagyománya volt a „fife and drum” zenének, ezt dob és harántfurulya hangszerelésben adták elő. Igyekszünk nem csak abban gondolkodni, hogy mit használtak már, hanem abban is, hogy mi szól nálunk jól. Én úgy látom, hogy a közönség ezt értékeli is, jó, ha egy zenekarnak csak rá jellemző repertoárja és megszólalása van, a változatos hangszerelés érdekesebbé teszi a zenét.

P.: Kiket tartatok példaképeiteknek?

O.D.: Úgy válaszolok, ahogy erre a legtöbben szoktak: példaképünk igazából nincs. A műfajon belüli kedvenceim olyan sokan vannak, hogy nem is merem elkezdeni felsorolni. Nagyon szeretem a kemény Mississippi Delta Bluest, de épp ilyen közel áll a szívemhez a délkeleti államok dallamosabb, szellősebb zenéje. Sokat hallgatom a blues-korszak előtt divatos műfajokat, gitár ragtime-ot, vallásos fekete zenét. A legtöbben nem is gondolják, milyen sokszínű ez a fajta tradicionális muzsika.

P.: Az első demótok anyagát a Civil Rádióban elhangzó műsorotok képezte. Honnét jött ez a lehetőség?

O.D.: Hont Péter, a Rottenbiller utcai Szabó Ervin Könyvtár zenei részlegének vezetője kért meg minket, hogy zenéljünk az általa vezetett blues műsorban. Neki ezt itt mégegyszer megköszönöm. Azóta Nemes Nagy Péternél is zenéltünk néhányszor, ő koncertlehetőséggel, újságbeli ismertetővel is sokat segített nekünk, ezért különösen hálásak vagyunk.

P.: A második demótok 2005-ben jelent meg. Az elsőhöz képest mennyit sikerült fejlődnötök, milyen volt ezeknek az anyagoknak a fogadtatása?

O.D.: A második anyaggal profi stúdióba mentünk, ez más műfaj, mint az élő felvétel, sokkal precízebb munkára volt lehetőségünk. Az új anyag fogadtatásáról korai lenne beszélni, mert a dolgot még nem zártuk le. A 2005-ben felvett három szám azóta lemezzé nőtte ki magát. Maga a zenei anyag kész, a borítót is megterveztük, most kiadót keresünk.

P.: Létezik-e a zenekarnak törzshelye, ahol rendszeresen hallhatóak-láthatóak vagytok? Milyen emlékezetes koncerteket adtatok, kik azok az ismertebb blues muzsikusok, akikkel sikerült közösen fellépnetek?

O.D.: Sokan vannak. Egy évig működtettünk egy zenekart Bényei Tibivel, Sonia Zambranóval, Frankie Látóval és Oláh Andorral. Ez volt a Sonia and the Hard Pushin’ Papas. Sok helyre lejutottunk, zenéltünk hazai és külföldi fesztiválokon is. Sonia segített nekünk az említett lemez elkészítésében is, egy dalt együtt éneklünk rajta. A Hard Pushin’ Papas miatt adódott úgy, hogy néhány éve a Dr. Valter and the Lawbreakerst kísértem el egy német-holland turnéra. Boogie akkor már kiszállt a csapatból, a bulik viszont le voltak kötve, a koncerteket le kellett játszani. Milán kísérte Fekete Jenőt, Szabó Tamást, turnézott Big Daddy Wilsonnal is. Gergő is nagyon sokakkal játszott már a hazai blues élet legjobbjai közül, mostanában gyakran játszik rockabillyt Sonnyval. Időnként a saját koncertjeink is jammeléssé fajulnak, sokszor játszunk így Kis-Dala Péterrel, Fórizs Baluval. Ő egyébként most saját lemezen dolgozik, több gitáros részvételével. Az albumon hallható Molnár Botond, Sonny, Huba Misi. Én a napokban utazom Tatára, hogy feljátsszam a saját részemet. Nyaranta, a kapolcsi fesztivál idején a monostorapáti Borudvarban verődik össze nagyobb számú blues zenész. A házigazda itt mindig Molnár Botond és Besenyei Csabi Salty Dog duója, őket feltétlenül meg kell említenem hazai kedvenceim között.

Rendszeres fellépőhely? A nyár elég zűrösre sikerül, elég összevissza játszunk, a sok utazás miatt viszonylag rendszertelenül, de szeptembertől folytatjuk a kéthetente való koncertezést a Bonyai étteremben, ahová mindenkit szeretettel várunk. A koncertekről és helyszíneikről az érdeklődők a www.bollweevil.hu oldalon találnak információt.

Köszönöm a beszélgetést!

A beszélgetés e-mail váltáson keresztül valósult meg.

Pampalini

Ritka jó zenék: Boll Weevil Folk Blues Gang

2006. augusztus 12.

www.netandroll.hu

A Blue River állóhajó és a Békebíró Pub közt földrajzilag nem is olyan nagy a távolság. Mégis: Ég és Föld. Ha másért nem, hát azért, mert nem egy harmatos grunge trupp tette a Békebíróban tiszteletét, hanem a Boll Weevil Folk Blues Gang. Egy árva torzító sem jutott Ongjerth Dávidékra, viszont hoztak magukkal nagybőgőt, dobrót, gitárt, hegedűt, furulyát és herflit. És akkorát, de akkorát zenéltek...

Mindez persze nem lett volna, ha nem csörren meg péntek este fél nyolckor a telefon, és egy figyelemre méltó női hang, meg nem kérdi, mit is csinálok én ma este, mert hogy a Békebíróban zene lesz, de nagyon, asztal meg le van foglalva. A hang gazdájáról csak annyit, hogy az iWiW öszes termeiben találkoztunk és állapodtunk meg abban, hogy igenis kéne egy pohár bor, amit egymás társaságában...

Mire beléptünk a Békebíróba a BWFBG éppen belekezdett az első számba, amiből gyorsan kiderült, hogy itten kérem zenélve lesz, nem pózolva. Ami nagy dolog, ha hozzávesszük, hogy nyugodtan lehetett volna blues kalap meg western csizma, mint kötelező muzsikus attributum, és el lehetett volna nyomni az összes könyékig ismert blues kötelezvényt a Hootchie Coochie Mantől a Manish Boyig oda és vissza érintve a Crossroads-ot és a Love in Vaint.

Kell, ahhoz némi bátorság, amit a BWFBG csinál. Tenni magasról a trendre, játszani azt, amihez kedvük van, nem figyelve a nagyérdemű "elvárásaira". Tisztelettel, alázattal mégis jókedvűen, nüanszokra is odavigyázva. Bluest nagyon könnyű rosszul játszani. Jól viszont életforma. És akkor már nem kunszt igazi gang-nek lenni, nem levillogni a kollégát, hanem szépen aládolgozni, ha éppen kitenni készül lelke legszebb darabját egy hegedű - vagy szájharmonikaszóló erejéig...

Hetesi Péter Pál / G3

III. Cseszneki Blues Fesztivál, 2006

2006. augusztus

http://www.joeblues.host.sk/beszamolo_25.htm

(…) Egy röpke tanakodás Lakos Márton szervező és a technikusok között. Mivel az eső megcsendesült és a következő fellépő ONGJERTH DÁVID volt, aki szólóban lépett csak színpadra, a rendezők úgy döntöttek, hogy folytatódik a koncert. Mivel Dávid csak akusztikus gitárral lépett fel, így csak két mikrofont igényelt a produkciója. Egyet az énekhez, egyet a gitár hangosítására, így elfért azon a helyen is, ahol nem volt felázva a színpad. Dávidot, barátom, Nemes Nagy Péter egyik műsorából ismertem meg, az azóta megszűnt Dunakanyar Rádióban csütörtökönként elhangzó Blueskanyarból. Ott zenekarával a The Boll Weevil Folk Blues Gang-el lépett fel élőben. Már akkor nagy hatást gyakorolt rám, mivel az a zenei világ a blueson belül, mit képviseltek nagyon közel áll szívemhez. A igazi "gyökereket" játssza egyedül és zenekarával is. Most is az öreg klasszikusok számaiból volt műsora összeállítva. Dalok hangzottak el Robert Johnsontól, Blind Willie Johnsontól, Blind Lemon Jeffersontól és sokan másoktól Dávid tolmácsolásában. Most, így élőben és egyedül is nagy hatást tett rám. Gyorsan készítettem pár felvételt, majd szemem behunyva fejem felett esernyővel hallgattam ezeket a csodaszép dalokat. Az eső meg csak kopogott az ernyőn. Furcsa érzés kerített hatalmába. Ez volt az a pillanat, amikor véglegesen tudatosult bennem, hogy nem érdekel milyen az idő, de megint megérte eljönni erre az eseményre. (…)

Vincze Joe

Nemes Nagy Péter ismertetője a Rockinform 136. számából

The Boll Weevil Folk Blues Gang - Demo

Dr. Valter & the Lawbreakers felbomlása után szabadnak tűnik a pálya az akusztikus együttesek előtt. Valterék pozíciójának elfoglalására legnagyobb esélye épp ennek a formációnak van. A magát a gyapotfúró bogárról elnevezett csapat az elmúlt három-négy évben aktívan jelen volt a klubéletben. Az énekes-gitáros-frontember Ongjerth Dávid igazán figyelemreméltó jelenség. Legszembetűnőbb ismertetőjele a hosszú szőke haj, de mellé remek muzsikus. Fémtestű gitárját igencsak jól pengeti, nem véletlenül hívták meg a kora tavaszi Budapest Blues fesztivál akusztikus színpadára. A hegedűs Bajovics Milán sem ismeretlen a szakmában: S-Modell és Equus környéki muzsikusokkal játszott, de több műfajban hajlandó kipróbálni magát. A szájharmonikás Sain Mátyás az egyik bluestábor alkalmával csapódott az aktívan zenélők közé. A bőgős Szabó Gergő a népzene irányából érkezett, a táncházak látogatói jól ismerik. Ez a négy fickó György Ákos stúdiójában nyártól őszig hét felvételt rögzített a ’20/30-as évek amerikai blueskönyvéből. Autentikus előadásmód, a saját ötletek hozzáadása jellemzi őket. Blind Boy Fuller, Blind Willie Johnson, Leadbelly, Fred McDowell vagy épp Henry Thomas munkáit úgy teszik magukévá, hogy az avatatlan szemlélő azt hiheti – joggal! – hogy ők találták ki. Felvételeiken hallhatunk még furulyát és arab dobot (derbuka) is. Ebből a demóból három szám meghallgatható a honlapjukon is: http://bollweevil.tar.hu

26’32”

NNP

Zenekar.info: The Boll Weevil Folk Blues Gang - Asylum pince, 2004.05.25.

2004. május 26., szerda, 09:58

http://www.zenekar.info / Rovat Blues

Eredetileg egyáltalán nem volt szándékomban írni erről az estéről, de olyan jó tapasztalatokat szereztem, hogy talán érdemes megosztani másokkal is. Jó pár hetes, nem egészen önkéntes száműzetésem után, végre bebocsájtást nyertem törzshelyemre, az Asylum pincében kisebb-nagyobb fennakadásokkal üzemelő Rolling Stones klubba.
Ez a szebb napokat megélt klub közel 19 éve működik a szlogen szerint minden kedden (azért ez korántsem igaz mostanában) jelenleg a harmadik helyen, a Mátyás u.- Lónyai u.sarkán. Kitartó,de lelkesedését néha teljesen elveszítő vezetőjét köszönet illeti, mert számos ma elismert zenekar itt kezdte pályafutását, sőt több nagyon tehetséges zenész az itt kapott élmények hatására kezdett el zenélni. (Bezzeg most már nemigen játszanak itt, talán majd a jövőre esedékes jubileumi Stones esztiválon...?!) Figyelem! A klub erénye, hogy szívesen felkarol fiatal, abszolút kezdő formációkat is. Sosem lehet tudni kiből lesz a cserebogár...illetve a gyapotrágó bogár. A The Boll Weevil Folk Blues Gang talán nem túl ismert név, de nagyon tehetséges arcokból áll. Akusztikus hangszereken játszanak tradicionális ősbluesokat a húszas-harmincas évekből.

Számcímekkel sajnos tudatlanságom folytán nem nagyon tudok szolgálni, de néhány Robert Johnson és Muddy Waters számot sikerült felismernem (mily véletlen, ezekből a Stones is feldolgozott párat).

Hangzásuk néha autentikus fekete blues, néha countrys, köszönhetően Bajovics Milán (Equus) hegedűjátékának és Ongjerth Dávid egyik különleges gitárjának. Sajnos jómagam nem játszom semmilyen hangszeren, sőt arra sem vagyok képes, hogy megállapítsam bal vagy jobbkezes gitárt látok az orrom előtt, azért megpróbálom leírni a látottakat, mert ennek a gitárnak igencsak főszerep jutott a mai estén. Ha jól láttam az egész teste fémből volt, a felsőrészén nagy lyukakkal, az alsórészén mindenféle mintázattal. Nem elég, hogy ezüstösen csillogott a fényben e remek míves darab, de nagyon karakteresen és tisztán szólt rajta minden hang. Mégcsak el sem hangolódott,pedig sokan panaszkodnak, hogy a pince speciális klímájától elcsúsznak a húrok.Úgy tudom dobro gitárnak hívják ezt a fajtát és valahonnan Csehországból származik, ahol talán évente tartanak seregszemlét eme iparművészeti darabnak is beillő gyönyörű hangszerekből. Ha emlékeim nem csalnak a Dire Straits Brothers in Arms albumának borítóján is egy ilyesmi látható. A közönség soraiból színpadra csábított Gál Csaba "Boogie"(Dr.Walter & The Lawbrakers) is láthatóan örömmel vette kézbe ezt a három rezonátoros csodát. Remélhetőleg ez a pédány nem kerül arra szomorú sorsra, mint az ő tavaly ellopott gitárjai. Nem is értem, zeneszerető ember hogy vetemedhet ilyesmire... Szóval, Boogie-tól olyan egyszemélyes attrakciót hallhattunk, láthattunk, hogy ekkor már biztos voltam benne, hogy a mai éjszakát mégiscsak a billentyűzettel fogom tölteni. Nagyon tetszett még Szabó Gergő nagybőgő játéka. Az egyik számban olyan klasszikusat alakított, kiegészülve Sain Mátyás végig diszkrét, de a zenekar stílusába nagyon beilleszkedő szájharmonika játékával, hogy teljesen elvont lett a hangzás, én pedig néhány percre a teljes nyugalom és lelkibéke állapotába kerültem. Azt hiszem ez nagyon rámfért, és ajánlom mindenkinek, aki nemcsak hörgésre és anyázásra vágyik (ezt én bőven kapok a hétköznapi életben, és az ugyanitt üzemelő általában teltházas Total-Metal klubban is kapható).

Nagyon örülök, hogy kb.20 ember társaságában nem hagytam ki ezt a nagyszerű bulit, ami láthatólag örömöt okozott a zenészeknek is. Mint képzőművészeti vénával megáldott ember nagy érdeklődéssel tanulmányoztam az erre az alkalomra kiállított fekete vándorzenészekről kiállított fekete-fehér fotóműveket és a zenélő gyapotrágó bogarakat ábrázoló rendkívül ötletes rajzot.

Remélem, ősszel ismét láthatom őket itt. Klausztrofóbiás és tisztaságmániás egyedeknek nem nagyon ajánlott a hely látogtása, (Asylum = menedékhely, elmegyógyintézet), de én legszívesebben beköltöznék egész nyárra, elkerülendő az allergiás prüszkölést, orr- és szemvakarászást...és akkor legalább minden este lenne valami buli-féle.

Mit szólsz ehhez kedves Szigeti Árpád?

vissza